A jelen rovására

A rovásvilágban kisebb–nagyobb viharok zajlanak, de ezek talán még mindig kisebb jelentőségűek, mint az alábbi problémák (és egyben fejlesztési lehetőségek És szükségességek). A történelmi/mágikus ill. jelenbeli rovást a gondolkodásunkban el kell különíteni egymástól, nem elég gépiesen másolva azt mondani, hogy: "az ősök ezt tették, nekünk is ugyanezt kell tennünk". Amit teszünk, azt éRTeni és éLni kell.

Ne az ősöket kövesd, hanem amit ők:
a Földet, a Vizet, a Levegőt.

A korszellem – fájó, de – már megváltozott a lassan hömpölygő időfolyamok kora óta. Egy élő rendszer esetén nem elég csak a gyökereket vizsgálni, hanem egyben szükséges Látni a fa gyökerét, törzsét, lombkoronáját, virágját és gyümölcsét is; nem elég csak a múltban kutatni, a jövőben is kell. A figyelmet az átlagos/kezdő emberekre kell fordítani, mivel – akármennyire fáj – a tömeg(es használati–igény) adja meg bárminek a táptalaját (és piacát). A rovásnak változnia kellett a múltban is, hiszen Székely testvéreinknek köszönhetjük, hogy megmaradt, és hogy továbbfejlesztették a nyelv(tan) alakulásának megfelelően.

Nagyobb problémák

1. Egy jobb kezes rovó a papíron takarja az írásképet. Ez egy átlagos ember számára adhat egy "kényelmetlen" érzetet. Gondolom az sem véletlen a balkezes, de balról jobbra író gyerekek esetén, hogy egy majdnem–kört formálnak a kezükkel. Így az íráskép fölé kerül a kezük, nem takarják azt. Ebből úgy tűnik, hogy valamilyen természetes szempont szerint fontos nekik, hogy ne legyen takarásban irományuk az írás közben. Friedrich Klára szerint:

A rovásírás oktatása során megbizonyosodtam arról és előadásokon a hallgatóság soraiból is többen megerősítették azt, hogy a balkezeseknek könnyebbséget jelent őseink betűivel írni. Ennek elsősorban az az oka, hogy a jobbról balra történő rovásírás során a balkezesek, mivel nem takarja el a kezük, egészében látják a már leiírt szöveget, ezzel szemben a jobbkezesek csak az utoljára leírt két–három betűt. Azaz a balkezesek tudatába folyamatosan érkezik a szöveg képe, még ha nem is pontosan azt a részletet nézik. A jobbkezesek elől ezt eltakarja a kezük, tehát a nem tudatos, de az olvasás–írást folyamatosan segítő visszajelzést a szövegről elveszítik, csak szakaszosan, töredezetten érkezik el hozzájuk, mert mindig fel kell emelniük a kezüket, hogy ellenőrizzék, amit leírtak.

2. Az írásmód sebessége. Végeztem egy kis tesztet az írásmódok sebességére vonatkozóan. Egy 3 mondatos bekezdést szemeltem ki, és leírtam ötféleképpen.
a) latinbetűs folyóírással,
b) csupa nagy latinbetűs írással,
c) betűnkénti rovással jobbról balra,
d) egyből–összerovással jobbról balra,
e) betűnkénti rovással balról jobbra.

Bár a papírra történő rovásban gyakorlott rovónak gondolom magam, ezek az időeredmények születtek:
a) 2:06
b) 2:53
c) 5:49
d) 6:24
e) 5:35

Azaz rovással 2,5–ször több időre volt szükségem ugyanazt véghezvinni. A probléma: élő beszédet vagy tollbamondást nem lehet kivitelezni a jelenbeli idősebességben, és ez jelentősen arra tereli a rovást, hogy "néha, ünnepi alkalmakkor, rövidebb szövegekre használjuk", azaz gátolja a mindennapi terjedését. Tényleg probléma-e ez?: írunk(?) egyáltalán(?) papírra(?); a hétköznapi szövegekben (pl. vásárlólista) kell használni a rovást(?). Számítógépen lehetne követni rovással is egy élő beszédet(?) a megfelelő billentyűzet–kiosztással?

3. Nem elég Csak róni. A rovással kapcsolatban azt vettem észre, hogy a legtöbben megtanuláják 1 nap alatt, és onnantól kezdve "tudnak rovás–írni". De a másik oldal mindig elsikkad: rovás–olvasni. Sajnos, rótt irodalom és rovás–olvasók nélkül nem bír az írásmód igazi kulturális súllyal(?). Itt meg kell említeni az állami–nem–támogatottságot, de azt is, hogy Folyékonyan olvasni sokkal nehezebb megtanulni, mint írni. Inkább többéves gyakorlottság szükséges hozzá, mint a pillanatnyi leleményesség. Ezen kívül, a folyékony olvasás nem betűnként zajlik, ezért a jobbról–balra írt szöveg értelmezése kétszeres feladatot ró ránk: a jelalakok felismerését gyakoroljuk, valamint a szavak alaki felismerését. (Egyébként egyáltalán nem ellenzem a jobbról–balra tartó írást/olvasást, hiszen én is így tanultam róni és azt olvasni.)

Kisebb problémák

1. A botra–vésés miatt(?) – mivel a rovók többsége jobbkezes volt(?) – a jobb kezében tartotta a rovókést, és a bal kezében a botot, így a rovás jobbról balra született meg. Számítógép esetén szinte mindegy az irány, itt már más a közeg (számítógép lágy– ill. a papír ehhez képest durvább közege). A hagyományKövetés miatt(?) jellemzően a jobbról balra tartó írásmód maradt meg, és a jelalakokban is a fára–rovásból történt átvétel(?) – gondolok itt a szilvamag–ly–ra illetve a kör alakú ly–ra. Papíron nem tudom hogy ki hogyan írja az ly–t, viszont számítógépen is csak betűkészlet–függő. Tehát, lehet hogy a jobbról balra tartó írásmód csak hagyományKövetést jelent(?). Egy bolod százat csinál – Ennyire érvényesülne? Fém, kő közegeken miért nem jellemzőbb a balról jobbra tartó írás?

2. Balról jobbra tartó írás esetén a jelalakokat tükrözzük-e?: megegyezés/szabályozás kérdése(?). Nem kötjük meg túlságosan a leleményességet, ha bekorlátozzuk a jelalakok irányát? Balról jobbra tartó szöveg jobbról balrás jelalakokkal nekem adott egy "kellemetlen" érzetet, de ez lehet hogy csak megszokás kérdése.

2/b. A jelalakokat lehet változtatni forgatással(?), tükrözéssel(?), kicsinyítéssel(?), nagyítással(?), enyhébb torzítással(?), lényegkiemeléssel(?) és összetétellel(?). Hivatalos írásokban nyilván nem célszerű ilyesmiket megengedni, viszont egyéni szinten nagyon adja magát az összerovás, mely a felsorolt műveletekre épít. Ha az összerovást nem engedjük (és ez által a felsorolt átalakításokat sem), óriási szabadságfokot és ezáltal rugalmasságot vesztünk! (Rugalmasság = fiatalság = életrevalóság!) A papír már nem indokolja az összerovást, mivel annyi hely van rajta, mint a nyavaja. De ha valaki szokott papírra róni, talán érezte már azt a fajta szabadságérzést, amit az összerovás ad.
Ezen kívül – hál' Istennek – anyanyelvünk ragozó–rügyező. (Tudtommal) nyelvünkben eredetileg van ősértelme maguknak a ragoknak is, pl. a -nak, -nek rag a "neki" szóból ered(?); és elvileg a ragjaink nagy többsége visszavezethető egy-egy gyökre(?). Az írásban ezt az összerovás (gyökrovás) tükrözheti. E szervesség írásbeli támogatásához viszont szükség lehet a leírt jelalak–átalakításokra.
Egyéni írásképi szinten persze kérdés a vissza- és másokÁltali-olvashatóság. Erről azt gondolom, hogy akkora eltérések nem adódhatnak az emberi gondolkodásmódban, hogy mindenkinek Teljesen más, és mások által olvashatatatlan lenne az összerovása. El lehet jutni az olvashatatlanságig is. A szabadságfokot az írás célja határozhatná meg.

3. Kis– és nagybetűk megkülönböztetése. Szükséges-e megkülönböztetni kis- és nagy betűket? A "modern" írásban megkülönböztetjük, és ez jobb/gyorsabb olvashatóságot ad(?). Léteznek már olyan rovás betűkészletek, melyekben megkülönböztetetnek a kis- és nagybetűk. Vannak olyanok is, ahol a kisbetűre más történelmi jelalak jelenik meg, mint a nagybetűs párján.

4. Folyósítható-e a rovás az írásmód gyorsításának érdekében? Hova vezethet ez? Egy példa már van a rovás folyósítására. Elképzelhető hogy ez is csak megszokás kérdése. http://www.omniglot.com/writing/gyorsrovas.htm

5. Újabb keletű jelek a rovásban, pl. Q, W, X, Y, DZ, DZS. Sokan fújnak ezek ellen, viszont azt is érdemes lehet megfontolni, hogy a madzag nagyon ősi(?) szavunknak nem lenne-e jó megadni azt a lehetőséget, hogy a "dz" hang külön jellel rovódjék? Az Y-nak a nemesi eredetű családnevekben lehetne értelme. Meg kellene kérdezni néhány ilyen embert, hogy ha szerepel a nevében az Y, akkor azt I-nek akarná-e látni, vagy valamilyen más jelnek? A másik ok ezen jelek mellet az oda-vissza fordíthatóság (rovás jeles szövegről latin betűsre, ill. latin betűsről rovás jeles szövegre). Ezen kívül, pl. az internetes "http://www...." címekben a W elég fontos szerepet játszik.

Kliha Gergely

Melléklet